Tisztelt Kollegák!
1964-ben születtem Budapesten. Nős vagyok, feleségem gyógyszerész, egy 31 éves lányom és egy 27 éves fiam van, aki Semmelweis Egyetemre jár, utolsó éves, és itthon szeretne dolgozni.
Középiskolai tanulmányaimat az ELTE Trefort Ágoston (volt Ságvári Endre) gyakorló Gimnáziumban végeztem.
1985-91-ig a Semmelweis Egyetem (SOTE) Általános Orvos Karára jártam, ahol meglehetősen korán bekapcsolódtam az érdekvédelmi munkába. 1986-90-ig a Hallgatói Évfolyamtanács elnöke voltam, tagja voltam a Kari Tanácsnak és a Kari Tanács Elnökségének.
Fontosnak tartottam a nálam fiatalabb hallgatók segítését is, ezért 86-tól instruktori munkát vállaltam. 2 évig tagja voltam az Orvosegyetem című lap szerkesztőségének, cikkeimmel próbáltam a hallgatók érdekeit képviselni.
1991-ben kezdtem dolgozni a BM Központi Kórház Urológiai Osztályán, ahol 1995-ben urológia szakvizsgát tettem. Eközben a közösségi munkát a szakmai fejlődés, ill. a család érdekében háttérbe szorítottam. 2000-ben adjunctusnak, 2006-ban főorvosnak neveztek ki. 2007-óta –  a BM Központi Kórház bezárása miatt –  az Állami Egészségügyi Központ (jelenleg HM Honvédkórház) Urológiai Osztályán dolgozom. Itt a Közalkalmazotti Tanács, ill.a Szakmai Vezetői Testület tagja voltam.
1998-óta urológiai-andrológiai magánrendelést is folytatok, ebből adódóan jól ismerem mind a közalkalmazotti, járó- és fekvőbeteg ellátás, mind az egészségügyi magánszféra problémáit.
2005-ben andrológia, 2011-ben klinikai onkológia szakvizsgát tettem.
2002-2006 között a az Erzsébetvárosi Önkormányzat Egészségügyi bizottságának tagja.
1991-óta folyamatosan tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának: 2003-tól 2007-ig a VII. kerületi kamara alelnöke voltam, majd 2007-től 2011-ig alelnökként, ezt követően – jelenleg is – a MOK Budapesti Területi Szervezet elnökeként dolgozom. Ennek köszönhetően jelentős tapasztalatokat szereztem mind a budapesti, mind az országos kamara működését illetően.
Meggyőződésem, hogy együtt kell megtalálnunk – beleértve a társadalmat, a szakmát, a szakpolitikát – azt az utat, amelyen itt az ideje, hogy el is induljunk. Ne keresse mindenki a kapukat, nyissunk egy új kaput egy fenntartható és fejlődni képes egészségügyi szolgáltatásra. Hiszen komoly problémákat kell orvosolni a kórházak, intézmények nagytöbbségében és csak együtt tudjuk megtalálni a gyógymódot. Megfelelő háttérországra van szükségünk, hiszen például a hálapénz ügyét egyszer és mindenkorra rendezni kell, egy olyan hosszútávú finanszírozási rendszert biztosítva a segítő szakmáknak, ami nem teszi kiszolgáltatottá sem az egészségügyi dolgozókat, sem a betegséggel küzdőket, azok hozzátartozóit. Haza kell hozni a fiatalokat! Rájuk itthon van szükség! Nekünk, magyar orvosoknak, a körülöttünk élőknek kell segítenünk.
Az elmúlt években tanúsított összefogás, az egyes ügyek melletti kiállás, az egységben gondolkodás igenis erőt képvisel – ezt mutatja többek között az is, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagdíj emelési szándékát nekünk, a Budapesti Területi Kamarának sikerült megakadályoznia, de ott volt a Honvéd Kórházban dolgozó kollégáink esete is, amikor közösen megfogalmazott, nyílt levelünkkel álltunk ki mellettük.
Nem tartom magam csalhatatlan vezetőnek, ezért újraválasztásom esetén továbbra is szükségem lesz mind a teljes budapesti elnökség, a választókerületi elnökök,  mind a küldöttek, ill. a teljes tagság támogatására, tenniakarására, tanácsaira. Ehhez mindenki számára telefonos és internetes elérhetőséget biztosítok, várva a további jótanácsokat, javaslatokat,  ami előre vihetné a MOK, a BTSZ, az egész orvostársadalom ügyét.
Dr Albert István elnök
MOK BTSZ