Az első alkalommal megrendezett I. Orvosi Sárkányhajó Kupa a visszamondások ellenére is
rendkívül jól sikerült, és emlékezetes közösségi élményt adott mind a résztvevőknek, mind a
szurkolóknak.
A rendezvényt Albert István alelnök úr nyitotta meg ünnepi beszédével, amelyben kiemelte a
sport és a közösségépítés fontosságát. Ezt követően a résztvevők egy közös bemelegítésen
vettek részt, először a szárazföldön, majd a vízen, így készülve fel a verseny izgalmas futamaira.
A vízi bemelegítést követően kezdetét vették az előfutamok:
• a Sprint Hatos csapata mérkőzött a Síelők egységével,
• míg az Eye-Landers az Iron Dragon csapatával csapott össze.
A középfutamokban a Sprint Hatos az Iron Dragonnal, az Eye-Landers pedig a Síelőkkel
találkozott. A két győztes egység, az Iron Dragon és a Síelők, az A-döntőbe kvalifikálta magát,
míg a másik két csapat a bronzéremért szállhatott harcba.
A döntők előtt a résztvevők egy rövid, relaxáló nyújtó jóga programon vehettek részt, amely
segített a regenerációban és a koncentrációban.
A nap zárásaként következtek a helyosztó döntők:
• A bronzfutamot az Eye-Landers csapata nyerte, megszerezve ezzel a 3. helyet.
• A fináléban az Iron Dragon és a Síelők csapatai vívtak nagy csatát, amely szoros
küzdelemben végül az Iron Dragon győzelmével zárult.
A jó hangulatú, sportos nap bebizonyította, hogy a sárkányhajózás remek alkalom a
közösségépítésre, a csapatszellem erősítésére és a kikapcsolódásra is.