Az egészségügy megújításának 10 pontos, 10 ezer milliárdos programja

Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete közös eseményére, ahol Dr. Kóka János, a Doktor24 Csoport elnöke a gondolatébresztő vitairatát ismerteti, mely az alábbi linken olvasható: https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/az-egeszsegugy-megujitasanak-10-pontos-10-ezer-milliardos-programja-288509 A program egy lehetséges jövőképet vázol fel a magyar egészségügy fejlesztésére, tíz évre előre tekintve. A szerző célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen…

Közösségépítő program – sárkányhajó verseny

  Tisztelt Kamarai Tagok! A MOK Budapesti Területi Szervezete szeretne egy izgalmas és egyben közösségépítő programot szervezni tagjai számára. A tervezett rendezvény egy sárkányhajó verseny lenne, amely lehetőséget ad arra, hogy egészségügyben dolgozó kollégáink egy szórakoztató és sportos formában találkozzanak, versenyezzenek és töltsenek el egy felejthetetlen napot. A verseny helyszínéül a festői Kopaszi gát adna…

Háziorvosok jogi képviselete

Tisztelt Kollégák! Annak érdekében, hogy a háziorvosok jogi képviselete országosan biztosított legyen , a MOK OE határozata alapján háromoldalú szerződést kötöttünk Dr. Dobos Zoltán és Dr. Sárközy Gergő ügyvéd urakkal. További  szerződés megkötése van folyamatban Dr. Incze Márton ügyvéd úrral is.  A háromoldalú szerződések biztosítják az, hogy a képviselet egységes elvek mentén történjen országosan, valamint az információáramlás a…

MEGHÍVÓ – XXVIII. Magyar Podiátriai, Boka- és Lábsebészeti Tudományos Ülés – 2024. december 6-7., – Cegléd, Hotel Aquarell****

Kedves Kollégák, Kolleginák! 2024. december 6-7-én tartjuk a Magyar Podiátriai, Boka- és Lábsebészeti Társaság akkreditált, XXVIII. Tudományos Ülését, az „ország közepén”, Cegléden, a Hotel Aquarell****-ben, melyre minden, a lábsebészet és podiátria iránt érdeklődőt szeretettel meghívunk, várunk.   Meghívó: PDF Jelentkezési lap: PDF Programtervezet: PDF  

Felkészülés a budapesti háziorvosi ügyelet átalakítására. Eddigi országos tapasztalatok, elért eredmények

Meghívó   A MOK Budapesti Területi Szervezet elnöksége „Felkészülés a budapesti háziorvosi ügyelet átalakítására. Eddigi országos tapasztalatok, elért eredmények” címmel online interaktív meeting megbeszélést szervez. A beszélgetésre elfogadta meghívásunkat Dr. Porpáczy Krisztina MOK Háziorvosi Csoport vezetője és Dr. Keczéry Attila MOK titkár, XIV. kerületi háziorvos A rendezvény kezdési időpontja: 2024. július 5-i 19.00 óra. A…